2010.07.21.

“A nemzetközi helyzet fokozódik”. A Tanú szállóigéje igaz az időjárásra és a fesztiválra is. Minden egyre forróbb, a hangulat is. A népzenei est és táncház mindig az események egyik fénypontja.

A szervezők rugalmasságát bizonyítja, hogy az MMIK (vagyis a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ) fülledt színházterme helyett az előtérbe tették át a helyszínt. Az óriási kitárt üvegajtókon némi fuvallat is bejött. Még jobb lett volna a hatalmas teraszra kivinni a rendezvényt, de már ez is segítség volt. Az előtérből nyíló büféből átszűrődő moraj sem zavarta a hangulatot, ami jóval oldottabb volt, mint máskor, a merev színházi széksorokba kényszerített hallgatósággal. Most folyt az evés-ivás, beszélgetés, lábdobogás, majdhogy táncra nem perdült a közönség.

Nehéz is volt ellenállni a kísértésnek, mert olyanok húzták a talpalávalót, akarom mondani a Bartók gyűjtéseinek helyszíneiről származó verbunkot, kanásztáncot, dudanótát, párosítót, mint a Türéről származó Czilika-banda (Czilika Gyula, Ökrös Csaba, Fekete Antal Márton), a Magyarpéterlaki banda (Csiszár Aladár, Panczi Gyula) és az erdélyi Szászcsávási Zenekar (Jámbor István, Csányi Sándor, Mezei Ferenc, Csányi Alin, Csányi Calin) és a Zeneakadémia népzenei tanszékének növendékei, maguk is igen tehetséges fiatalok. Mégis, belőlük kicsit kevesebb, a nagy öregekből kicsit több jobb lett volna. A fiatalok névsora oly hosszú, hogy nem terhelem vele az olvasót, néhány éven belül remélhetőleg úgyis megismerjük őket.

Két feltűnő tehetségű prímás lány is bemutatkozott, szép hangú énekesek, egy remek cimbalmos, jó kontrások és egy nagyszerű bőgős. Szép reményekkel kecsegtet mindez a hagyományok folytatására. És hát a hagyományok. A még meglévő néhány régi, öreg zenész. A szálkás, karcos, erőteljes, néha szinte durva játékú, az ősi mélységeket visszaadó Csiszár Aladár prímás, a virtuózabb, finomabb játékú Czilika Gyula, és a fergeteges, ellenállhatatlan, a tökéletes technikát, erőt, szenvedélyt, tiszta forrást, tüzet egyesítő szászcsávásiak Jámbor István prímással - nos ezek a hagyományok felpezsdítik a vért, és megértetik Bartók zenéjének kiindulópontját is. Átéreztetik azt a relevációt, amit ő és Kodály érezhetett e tájakat bejárva Kalotaszegtől Csíkig, Szerbiától a Maros-mentéig.

Kevés volt az ősi zene, az ősi stílus, az elemi erő, hallgattuk volna tovább is, egész este akár. Szerencsére a hagyományos táncházhoz a Szászcsávási Zenekar adta az aláfestést, sőt a korán érkezők még bejátszani is hallhatták őket, így egész kis estét összemuzsikáltak maguknak, nekünk. Valach Gábor és Tóth Melánia táncoltak a bandák zenéjére nem annyira meggyőzően, mint amikor az egyik zenész pattant elő a bandából és ropott el egy igazi fergeteges férfitáncot.

Mondanám ismét, hogy lehettek volna többen is a nézők, de szerencsére a Fő tér zenés hétvégéjén szinte mindannyian hallhatók voltak, akit érdekelt, ott is meghallgathatta őket bort kortyolgatva, fagyit nyalogatva. Sajnos keveseket érdekelt, leszámítva a horvát napot, amikor végre megteltek a széksorok a fehér napernyők alatt.

 

Garas Kálmán: Peskó Zoltán Néhányan pedig még a ma nyílt Garas Kálmán fotókiállításra is betévedtek. A szombathelyi fotóművész nem először jelentkezik tárlattal a Bartók Fesztivál idején. Ő mind a 26 évet rögzítette kamerájával, így képein végig követhető, ahogy a jelenlevők változtak, részben mert öregedtek, másrészt mert lecserélődtek. Aki hajdanán is járt itt, mint magam, az nosztalgiázhat a remek képek láttán, aki most van itt először, megismerkedhet a múlttal. A kiállítás plakátján történelmi értékű képen hajol össze egy 25 évvel ifjabb Kurtág György az egyik legnagyobb kortárs zeneszerzővel, a néhány éve elhunyt John Cage-dzsel és Wilheim András zenetörténésszel. Echo, mondja a tárlat címe. A fotók nagyszerűen visszhangozzák az elmúlt negyed század Bartók Fesztiváljainak egykori és jelenlegi lüktetését.

Szerző:Mikes Éva
Forrás: www.kultura.hu