keresés

Hírek

FELHÍVÁS Országos Népzenei Találkozóra

2010.06.16.

A BONYHÁDI

VÖRÖSMARTY MIHÁLY ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT

 

2010. OKTÓBER 2-3.

 

között rendezi meg Bonyhádon a

 

XIV. ORSZÁGOS NÉPZENEI TALÁLKOZÓT

 

 

PROGRAM:

versenyműsorok, népzenei koncert, táncház

 

A népzenei találkozók hagyományaihoz híven várjuk a még kevésbé ismert hangszeres együttesek és szólisták jelentkezését felnőtt és ifjúsági kategóriákban.

Jelentkezhetnek magyar és Kárpát-medencei nemzetiségek autentikus zenéjét játszó

amatőr népdalénekesek, zenekarok és hangszeres szólisták,

valamint népzenei iskolák növendékei egyaránt.

Az ifjúsági kategória felső korhatára 16 év, zenekarok esetében ez az átlagéletkorra értendő.

E fesztivál keretében citerazenekarokkal és népdalkörökkel nem áll módunkban foglalkozni.

 

Színpadon bemutatásra kerülő versenyprodukció szólisták esetében max. 8 perc,

zenekaroknál max. 15 perc lehet.

Nevezési díj nincs.

A versenyzők számára igény esetén szállást és étkezést biztosítunk,

melynek költségeiről 2010. július közepétől adunk tájékoztatást.

Ezzel egy időben tesszük közzé a jelentkezési lapokat is.

 

A Találkozó társrendezvénye a Völgységi Szüret, melyen a versenyzőknek

fellépési lehetőséget biztosítunk.

 

Jelentkezési határidő:

2010. szeptember 17.

 

 

Részletes információ és jelentkezési lapok kérhetők:

Vörösmarty Mihály Általános Művelődési Központ

7150 Bonyhád, Széchenyi tér 2.

74/451-455 Fax: 74/451-021

www.muvhazbonyhad.ewk.hu

 

Keresőszavak: pécs2010

  Plakát

naptár

<< 2012. május >>
H K SZ CS P SZO V
30123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031123
   © 2010 mmik & webmark WebMark