keresés

Hírek

Fiatalok Lendületben - új támogatási rendszer készül - összefoglaló a Nemzeti Irodák vezetőinek értekezletéről

2011.02.21.

Az Európai Unió ifjúsági támogatási programját - a Fiatalok Lendületben Programot - koordináló irodák vezetői hazánkban találkoztak 2011. február 8. és 11. között.

A rendezvényen 30 országból mintegy 50 fő vett részt, akik vezetői szinten képviselték a Fiatalok Lendületben Program nemzeti irodáit. A programot az Európai Unió a fiatalok számára hozta létre. Célja, hogy a fiatal európaiakat aktív társadalmi részvételre, szolidaritásra és toleranciára ösztönözze, és bevonja őket Európa jövőjének alakításába. A Program elősegíti a fiatalok mobilitását Európa határain belül és azokon kívül is, hozzájárul a nem-formális tanulási lehetőségek bővítéséhez, valamint ösztönzi a kultúrák közötti párbeszédet.

Az értekezlet során a meghívott vezetők ajánlásokat fogalmaztak meg az Európai Unió ifjúsági támogatásainak fejlesztéséhez, különös tekintettel a támogatási programok 2013 után elinduló, új generációjához. A megbeszélés eredményeként a résztvevők két ajánlást fogalmaztak meg, amelyek közül az egyik az EU-s ifjúsági programok által támogatandó tevékenységeket taglalja, a másik pedig azon struktúrákat, kommunikációs irányelveket, amelyek lehetővé teszik a program működését.

Az új programmal kapcsolatban a vezetők körvonalazták a támogatott tevékenységek jellegét, értékelték a jelenlegi programot, és javaslatokat tettek új típusú tevékenységek létrehozására. Kitértek továbbá a management struktúrájára, valamint arra, hogy miként lehet a leghatékonyabban, legegyszerűbben és legátláthatóbban irányítani a pályázati rendszert. Az adminisztráció leegyszerűsítése és a pályázati források teljes körű felhasználása célként fogalmazódott meg a program új generációja kapcsán. Az értekezlet során a résztvevők arról is megállapodtak, hogy a javaslatokat hogyan közvetítsék a döntéshozók felé nemzeti és európai szinten.

Az Európai Bizottság folyamatosan egyeztet az új program kialakításával kapcsolatban. Egy európai szintű online konzultáció során már lehetősége nyílt a program támogatottjainak arra, hogy megfogalmazzák ajánlásaikat a jövőbeli pályázati rendszerrel kapcsolatban. A vezetői értekezlet a konzultáció kiemelt állomása volt, ahol a különböző országokból érkező résztvevők közös javaslatokat fogalmaztak meg a Fiatalok Lendületben Program jövőjéről.

Az értekezlet után az eredményeket európai szintű fórumokon mutatják be a résztvevők az EU-s ifjúsági programok jövőbeni fenntartása és a célcsoport igényeinek maximális figyelembe vétele érdekében.

 

Forrás: Mobilitás

Keresőszavak:

naptár

<< 2012. május >>
H K SZ CS P SZO V
30123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031123
   © 2010 mmik & webmark WebMark