Hírek

Folytatódik a nagy sikerű kulturális örökségmenedzsment és fenntartható fejlődés képzés Kőszegen.

2010.07.29.

A tavalyi nagy érdeklődésre való tekintettel szeptembertől ismét elindul a „Kulturális Örökségmenedzsment és Fenntartható Fejlődés” képzés Kőszegen. A képzésre olyan résztvevőket várnak, akik legalább egy felsőfokú diplomával rendelkeznek, és olyan szakemberré szeretnének válni, akik kulturális örökségeinket működő rendszerként szemlélik, nemcsak védelmüket, hanem hasznosíthatóságukat és fenntarthatóságukat is szem előtt tartják. A képzést az ISES Alapítvány hozta létre a Budapesti Corvinus Egyetemmel együttműködésben. Mind külföldön, mind idehaza növekvő igény mutatkozik olyan szakemberek képzésére, ismereteik folyamatosan bővítésére, akiknek szakterületük a kulturális örökség védelme, megőrzése, menedzselése, ismerik tevékenységük jogi környezetét és képesek az ahhoz szükséges forrásokat előteremteni. Ezt az igényt ismerte fel az ISES Alapítvány, és indíttotta el a szak első évfolyamát 2009. szeptemberében. A képzés 3+1 féléves, ebből a képzési időszakból a hallgatóknak az első két szemeszterben kell részt venni a Corvinus Egyetem kőszegi kihelyezett oktatási központja által szervezett, csütörtök délutánonként kezdődő hétvégi kurzusokon. A képzés elismert oktatói az ismeretek lehető legszélesebb skáláját fedik le kurzusaik során. Az alapozó kurzusok mellett a programban terítékre kerülnek a legkülönbözőbb örökségrétegek menedzsmentjének kérdései. A képzés hangsúlyosan szerepeltet gyakorlati elemeket, terepgyakorlatokat, ezek közül kiemelendő az oktatás helyszíneként szolgáló „kincses tár”, Kőszeg örökséghelyszíneinek megismerése. A tanulmányok során az örökségmenedzsment nemzetközi példáival is megismerkedhetnek a hallgatók. Innovatív eleme a képzésnek, hogy a kulturális örökségmenedzsment kérdéskörét szorosan összekapcsolja a fenntartható fejlődés elveivel, melynek során az az aspektus kerül középpontba, hogy a kulturális örökség megőrzése, adekvát menedzselése miként erősíti a környezeti, társadalmi, kulturális és gazdasági fenntarthatóságot. Megmutatjuk, hogy milyen jelentőséggel bír a fenntarthatósági stratégiák végrehajtása során, hogy a kulturális örökséget, mint értékes eszközt és fejlődést gerjesztő tényezőt ismerjük fel. Az innováció tovább eleme, hogy a képzés harmadik szemeszterét, melynek során a fenntartható fejlődés kérdései kerülnek terítékre, E-learning formájában valósítjuk meg, így hallgatóink mindenkori lakóhelyükről bejelentkezve folytatják tanulmányaikat. A negyedik félév során kerül sor a szakmai gyakorlatra, a diplomaírásra és annak megvédésére. Képzésünket kitüntető figyelemmel kísérik nyomon hazai és külföldi szakmai szervezetek, egyetemek. Külön ki kell emelni azt a megkülönböztető figyelmet, mellyel az UNESCO párizsi központja tünteti ki a Kőszegen zajló szakmai, oktatói munkát. Minden további információ a www.ises.hu/kulturalis-oroksegmenedzsment weboldalon elérhető. További információ: Nagy Réka 94/563 055

Keresőszavak:

naptár

<< 2010. szeptember >>
H K SZ CS P SZO V
303112345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930123
   © 2010 mmik & webmark WebMark