Hírek

Gyermek és ifjúsági csoportos népdaléneklési verseny Gencsapátiban

2010.04.22.

A Művelődési Ház és Könyvtár valamint a Vasi Népdalstúdió 2010.április 29-án csütörtökön 10:00 órától rendezi meg a már hagyománnyá vált Vas Megyei Gyermek és Ifjúsági Népdaléneklési versenyt.

Jelentkezhetnek népdaléneklő és népzenét játszó duók-triók, és csoportok egy szabadon választott népdal csokorral, mely egy tájegységről válogatott népzenei anyagot tartalmazhat.

Rendezvényünk célja, hogy bemutatkozzanak egymásnak a népi éneklést, népzenét tanuló fiatalok. Lehetőséget adunk az egyes műhelyek közötti tapasztalatcserére, szakmai, baráti találkozásokra.

A szakmai zsűri a meghallgatás utáni értékelésen egyénre szabott útmutatásokat ad a felkészítőknek.

Az idei versenyen Kristály Ágnes népdalénekes, a Népművészet Ifjú Mestere, és Ifj. Horváth Károly népzenész, népzenetanár, a Népművészet Mestere lesz a vendégünk.

Mindezek mellett ösztönzést kaphatnak a résztvevők népi hagyományaink felelevenítésére, éltetésére, mely értékmentő, hagyományápoló közösségeket hoz létre, és saját településük hagyományos ünnepein nívós, szívet melengető műsorokkal léphetnek a közösség elé.

Jelentkezni lehet a versenyre 2010. április 27-ig Tanai Erzsébetnél a 94/508-522-es telefonon, e-mail: tanaie@citromail.hu

A verseny után természetesen nem marad el az énektanulás és a zsűri előadása, a kézműves foglalkozások folyamatosan zajlanak, és szakmai kiadványok kiállítása is lesz a könyvtárban.

Minden érdeklődőt szeretettel vár a Művelődési Ház és Könyvtár.

naptár

<< 2012. február >>
H K SZ CS P SZO V
303112345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728291234
   © 2010 mmik & webmark WebMark