keresés

Hírek

Jelentkezzen a Bridges 2010 Családi Nap és Matematikai - Művészeti Tudományos Vásárra!

2010.05.31.

Tisztelt Hölgyem/Uram!

A Pécs Ars Geometrica (PAGE) Nemzetközi Találkozó és Műhely méltó folytatásaként az idén a

Pécsi Kulturális Központ, az amerikai Bridges Organization együttműködésével, megrendezi 2010.

július 24-28 között a Bridges 2010 Világkonferencia – matematikai összefüggések a

művészetben, a zenében, a tudományban és a kultúrában című találkozóját.

A több száz résztvevős, érdeklődők ezreit vonzó művészeti-tudományos rendezvény 1998-ban

indult útjára az amerikai Kansas-ből és évente a földkerekség más-más országában kerül

lebonyolításra. A konferencia célja a címben foglalt tudományközi és művészeti kapcsolódási

lehetőségek, azaz "hidak" bemutatása, illetve a matematikai gondolkodás sokszínűségének,

lehetőségeinek a nagyközönség számára is érdekes kulturális programok révén történő népszerűsítése.

Résztvevői a világ vezető egyetemeinek matematikusai, művészek, tanárok, kutatók, zenészek,

számítógépes szakemberek, szobrászok, táncosok és pedagógiai eszközfejlesztő cégek képviselői. A

tanácskozás programjához minden érdeklődő számára nyitott kiállítások, interaktív műhelyek, játékos

pedagógiai bemutatók, koncertek, matematikai színház és családi nap kapcsolódik.

A Világkonferencia egyik kísérő rendezvényeként, július 26-án délután 14:00 órától este 20:00

óráig, megrendezésre kerül a Bridges Családi Nap és Matematikai-Művészeti Vásár, amelyen

bemutatkozási lehetőséget szeretnénk biztosítani olyan nonprofit szervezeteknek, cégeknek,

intézményeknek, magánszemélyeknek, stb., amelyeknek tevékenysége kapcsolható a Bridges fő

tematikájához, illetve a matematika és/vagy művészeti szférához.

A Bridges Családi Napon és Matematikai-Művészeti Vásáron szereplő résztvevőknek lehetősége

lesz a pécsi közönséggel és a Bridges nemzetközi konferenciára meghívott résztvevőkkel,

tudományos elő-adókkal, művészekkel való közvetlen találkozásra, bemutathatják és népszerűsíthetik

tevékenységüket.

Az alábbi tevékenységekre lehet jelentkezni, amelyet a jelentkezési lapon kérünk jelölni:

 Kreatív foglalkozás/műhely megtartása

 Kiállítás/bemutató

 Ismeretterjesztő előadás megtartása

 Termékárusítás (10000 Ft helypénz)

Kérjük, hogy a standjuknál zajló programok kialakításánál vegyék figyelembe a Bridges 2010

Világkonferencia fő tematikáját, célkitűzéseit, a matematika és művészet összekapcsolódásainak

lehetőségeit, stb. (a http://pecsikult.hu/bridges2010, http://www.bridgesmathart.org/bridges-

2010/ weboldalakon találhatnak bővebb információt a Világkonferenciáról).

A jelentkezők 2010. július 26-án, 13.00 órától foglalhatják el helyüket a pécsi Sétatéren,

illetve a Szent István téren (esőhelyszín: Dominikánus Ház). A technikai feltételek biztosításáról a

Pécsi Kulturális Központ gondoskodik (standok, asztalok, padok, székek). Minden egyéb költség a

résztvevőt terheli.

Kérjük, hogy a kitöltött adatlapot postai (7621 Pécs, Színház tér 2.) ÉS elektronikus úton

(kiss.edith@pecsikult.hu) legkésőbb 2010. június 7-ig küldjék vissza Kiss Edith, a Pécsi Kulturális

Központ szervezőjének részére! A határidő lejárta után érkezett jelentkezéseket sajnos nem áll

módunkba figyelembe venni.

Intézményünkben az együttműködéssel kapcsolatban Kiss Edith kollégánk nyújt felvilágosítást,

aki a 72/510-644-es telefonszámon, és a fent megadott e-mail címen érhető el.

Közreműködésüket előre is köszönjük, munkájukhoz további sok sikert kívánunk!

Pécs, 2010. április 25.

Üdvözlettel:

Keresőszavak: pécs2010

  Jelentkezési lap

naptár

<< 2012. május >>
H K SZ CS P SZO V
30123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031123
   © 2010 mmik & webmark WebMark