keresés

Hírek

Kortárs művészek az emberi jogokért

2010.11.24.

A Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus civil szervezetekkel karöltve akciót indít, hogy segítse a rasszista támadások áldozatainak családjait. Kortárs művészek ajánlották fel műveiket, hogy a Budai Vigadó épületében december 10-én sorra kerülő aukció bevételeivel támogassák a kilátástalan helyzetbe kerülő embereket.

A rasszista támadások áldozatainak családjait segítő akcióba kezdett ez év májusában a Phralipe Független Cigány Szervezet testvérszervezetével, a Zentralrat Deutscher Sinti und Roma együtt. A napi tapasztalatok azonban ráébresztettek bennünket, hogy a családfők elvesztésével és a súlyos sebesülések miatt a családok rendkívüli helyzetbe kerültek, napi megélhetési gondokkal küszködnek, kilátástalan jövő előtt állnak. Várhatóan javít majd helyzetükön a kárpótlás, amelyet reményeink szerint a magyar bíróságok megítélnek. Azonban a perek még el sem kezdődtek és várhatóan hosszan elhúzódnak. Hogy nyomorukat enyhítsük a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus civil szervezetekkel karöltve akciót indítanak „KORTÁRS KÉPZŐMŰVÉSZEK AZ EMBERI JOGOKÉRT”címmel.

A program fővédnöke: Dorothee Janetzke-Wenzel, a Német Szövetségi Köztársaság Magyarországi Nagykövete.

Kortárs képzőművészeket kérünk, ajánljanak fel alkotást, amelynek árából a támadások áldozatainak családjait segíthetjük, és amennyiben erre megfelelő fedezet teremthető hozzájáruljunk a maradandó sérülést szenvedett két kiskorú taníttatásának költségeihez.

Mára az alábbi képzőművészek csatlakoztak a programhoz: Vojnich Erzsébet, Szűts Miklós festőművész, Szabó Tamás, Kalmár János szobrászművész, efZámbó István képzőművész, Fehér László festőművész, Ferkovics József festőművész, Kállai Henrik és Bada Márta festőművész, Kállai András szobrászművész, Maróti Bódy Dénes festőművész, Nemes Csaba intermediális művész, Balás Eszter szobrászművész, Bornemisza Eszter textilművész, Aknay János festőművész, KissPál Szabolcs intermediális művész, Felugossy László festőművész, David Beeri festőművész, Balog Tibor grafikusművész

További felajánlásokat szívesen fogadunk.

Diplomatákat és vállalatok, intézmények vezetőit invitáljuk a felajánlott alkotások megvásárlására, a befolyó összeget pedig a kezdeményező Phralipe Független Cigány Szervezet elkülönített számlájáról osztjuk szét a hat család között.

A felajánlott alkotásokból december 6-án nyílik kiállítás, amelynek záróeseményére a beérkezett műalkotások árverésére – december 10-én, az EMBERI JOGOK NAPJÁN – Intézetünk székházában a Budai Vigadó épületében kerül sor.

Szakmai kapcsolattartó, projektfelelős: Daróczi Ágnes, a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus tudományos főmunkatársa, civilben a Phralipe alelnöke. Elérhetőség: daroczia@mmikl.hu , tel: 06 30 212 7521; 225-6041

Budapest, 2010. november 11.

Forrás:Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus

Keresőszavak:

naptár

<< 2012. május >>
H K SZ CS P SZO V
30123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031123
   © 2010 mmik & webmark WebMark