keresés

Hírek

MAGYAR ÉNEKMONDÓK XIII. TALÁLKOZÓJA

2011.01.10.

rendhagyó irodalom –és történelem órák Vas megye falvaiban, iskoláiban, könyvtáraiban

Gálaest 2011. január 20-án, csütörtökön 18.00 órakor az MMIK-ban.

Az ezredforduló óta hagyomány, hogy ilyenkor, januárban dalosok, verséneklők, népzenészek lepik el a Szombathely várost, és Vas megyét. A Magyar Énekmondók XIII. Találkozóján 2011. január 20- 21-én vehetünk részt.

Az idei évben a találkozón az előadók az Európai Unió nemzeteinek költészetéből is merítkeznek Magyaroszág EU elnökség okán.

A Vas Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ (MMIK) és a Vas Megyei TIT Egyesület közösen szervezi a Magyar Kultúra Napjához kapcsolódó, többnapos rendezvényt. Az esemény a határon túli és a honi énekmondók évenkénti Vas megyei találkozója, az alkotók minden alkalommal legújabb produkcióikkal mutatkoznak be. A résztvevők azonban nem csak saját maguk szórakoztatására zenélnek, verselnek, énekelnek, hanem a közönséggel is megismertetik a műfajt. Két napon át járják a megyét, könyvtárakban, művelődési házakban, közösségi helyeken, templomokban lépnek fel. Január 20-án, csütörtökön este 18 órakor gálaesten lépnek fel az MMIK-ban. Itt lesz a műfaj doyen-je Dinnyés József, a kiváló históriás éneklő Kátai Zoltán, Kecsmár Zsolt és Róka Szabolcs, de zenél a Hangraforgó együttes, a Strófa trió. A találkozón fiatal amatőr előadókkal is megismerkedhetünk.

A gálaesten először mutatkozik be a Mezőcsátról érkező Gereben együttes, melynek vezetője Rácz Antal kiváló citerajátékáról ismert.

Köszöntőt mond a találkozó szervezői nevében Joós Tamás a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ igazgatója.

METz__szl__.JPG


 

Keresőszavak:

naptár

<< 2012. május >>
H K SZ CS P SZO V
30123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031123
   © 2010 mmik & webmark WebMark