keresés

Hírek

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS KÉPZÉSRE

2010.11.23.

A Vas Megyei Művelődési és Ifjúsági Közösségi Alapítvány 2011. január 29-től május 31-ig tartó, 120 órás „Civilszervezetek kapacitásfejlesztése” képzés részvételére pályázatot ír ki.

A képzés célja:

Olyan szakemberek képzése, akik segítői, kezdeményezői és partnerei tudnak lenni a környezetükben megfogalmazódó civil tevékenységeknek, illetve az ott működő szervezeteknek. A képzés összefoglalja a civil társadalom eszméjéről, filozófiai kereteiről, szociológiai jellemzőiről, pályázat- és projektírásról megtudni szükséges nemzetközi és hazai vonatkozású ismereteket, kialakítja az újkori demokrácia civil kurázsiját (hatékony kommunikáció, adományszervezés, érdekképviselet, nonprofit vállalkozás, önkéntesség). Az átfogó elméleti ismeretek mellett nagy hangsúlyt fektet a gyakorlatra, így érvényesítve „az elmélettől a megvalósulásig” elvet.

Az alábbi szervezetek tagjai nyújthatják be pályázatukat:

Társadalmi szervezetek, alapítványok tagjai, amelyeket a bíróság jogerősen nyilvántartásba vett és az alapszabályuknak, illetve alapító okiratuknak megfelelő tevékenységüket ténylegesen folytatják.

A képzés támogatása, feltételek:

A 120 órás képzés összköltsége 175 000 Ft/fő. A pályázó szervezet tagja 130 000 Ft támogatásban részesül, amennyiben a következő feltételeknek megfelel, és pályázatát nyertesnek ítéli meg a kuratórium:

    Tagságot igazoló belépési nyilatkozattal/kuratóriumi tagsággal rendelkezik

    Szervezete évente egyszer legalább tart vezetőségi ülést

    Szervezetének évente legalább egy szolgáltatói programja van

    A szervezet helyi közösséget megszólít tevékenysége(i) által

    Szervezete rendelkezik tagdíjbevétellel (egyesület)

    Alapítói vagyonon felül rendelkezik egyéb (nem pályázati) forrással

    Jelentkező vállalja, hogy a képzés 80%-án részt vesz

A képzés várható eredményei:

A szervezetek tagjai képesek lesznek szükségleteik beazonosítására, hiányosságaik artikulálására. Az ösztönös működés helyett stratégiailag tervezett, tudatos működést választanak. Ennek hosszútávú eredménye a szerveződések helyi szinten túlmutató működések, együttműködések kialakulása, bevételeik növekedése, a fizetett foglalkoztatottak arányának növekedése, érdekérvényesítésük minőségi fejődése.

Jelentkezés:

Jelentkezni pályázati adatlappal, valamint a feltételek meglétét igazoló dokumentumokkal lehet. Egy szervezettől maximum 2 fő jelentkezhet. Szervezetenként 1 pályázati adatlap benyújtása elegendő. Nyertes pályázóknak a képzés fennmaradó összegének (45 000Ft) 50%-át a képzés megkezdésekor, a fennmaradó 50%-ot március 10-ig kell befizetniük.

A pályázatot 2011. január 14-ig a következő címre lehet beküldeni postai úton: Vas Megyei Művelődési és Ifjúsági Közösségi Alapítvány, 9700 Szombathely Ady tér 5. , email-en: info@vasiciszok.hu, vagy személyesen leadni. A nyerteseket 2011. január 20-ig értesítjük.

A képzés helyszíne: Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ, Szombathely, Ady tér 5.

Részletes tematika és pályázati adatlap letölthető: www.civilborostyanko.hu

Szombathely, 2010. november 18.

Szilágyi Leonóra sk.

képzési vezető

A képzés tematikája

I. modul

Elektronikus ügyvitel

    Alapfogalmak és ügyirat-kezelési módok

    Korszerű iratkezelés – archiválás

    További előnyök - távmunka és telekooperáció

    Titkosítás, elektronikus és digitális aláírás

    Jogi szempontrendszer

    A digitális iratkezelés bevezetése

    E-közigazgatás bemutatása, e-közigazgatás célja

    e-közigazgatás feladatai

    civilek e-kötelezettségei

    Ügyfélkapu

    Az elektronikus ügyintézés

    definíció

    e-ügyintézés szabályai

    e-ügyintézés folyamata

    elektronikus adóbevallás, eBEV

    1%-os bejelentési kötelezettség

    Az elektronikus pályázásról általában

    EPER rendszerismeret

    elektronikus pályázatíró rendszerek használata

II. modul

1.    Európai integrációs ismeretek, támogatási rendszerek

    Áttekintés az Európai Unió fejlődéséről, intézményrendszeréről, jogszabályairól.

    Az EU közös költségvetése - mint a támogatások tervezésének első fázisa. A közös és a közösségi politikák.

    Az EU regionális politikájának alapjai. A regionális politika cél- és eszközrendszere. A régiók rendszere Európában - a NUTS.

    A Strukturális Alapok. A Strukturális Alapok általános szabályozásának főbb vonásai - a 1260/1999/EK rendelet alapelvei. A Strukturális Alapok által támogatott szakterületek. A Strukturális Alapok célkitűzései és a régiók.

    Az előcsatlakozási alapok (PHARE, ISPA, SAPARD) és a Strukturális Alapok támogatási alapelveinek kapcsolata. Kapcsolat a jövőbeli és a jelenlegi pályázati rendszer céljai és eszközei között.

    Az EU más támogatási formái: Közösségi Kezdeményezések - ÚMFT, Leader,.... További közösségi programok.

2.    A tervezés módszertani alapjai

    A forráshoz jutás módja: tervkészítés (1260/99/EK alapján). A tervezési folyamat kezdete: gyakorlati szempontok (szereplők, lépések, erőforrások, ütemezés). Tervek az EU-ban: példák a tagállamok gyakorlata alapján. Tervezés és programozás Magyarországon: a Nemzeti Fejlesztési Terv készítése, aktuális állása.

    A terv szerkezete: beavatkozási logika - célok, célhierarchia, prioritások - példák a jelenlegi európai gyakorlatból. A Strukturális Alapok tervezése Magyarországon.

    A teljes tervezési folyamat: NFT, CSF (KTK), Operatív Programok, jellemzőik és funkciójuk.

    Operatív programok, programkészítés és a logframe (logikai keretmátrix) módszer: főbb elemek, lépések, a program felépítése a logframe-en keresztül.

    Intézkedések fogalma, lehetséges szerkezete, összeállításának módja - példák. Intézkedések helye és szerepe a programalkotás és a programvégrehajtás során.

    Áttekintés a magyar NFT-ről és a várható főbb OP-kről.

3.    Programvégrehajtás

    A sikeres programok négy pillére: makrogazdaság, finanszírozás, lebonyolítás, projekt-tömeg.

    A makrogazdasági pillér. Szakpolitika - tervezés és programozás. Gazdasági szerkezet. Konjunktúra. Jogosultsági rendszerek mint effektív korlátok.

    A finanszírozási pillér. A költségvetés. Operatív programok pénzügyi táblái - EU irányelvek, értelmezés, az elkészítés lehetséges lépései. Addicionalitás és társfinanszírozás fogalma, ellenőrzésének módja, a kapcsolódó pénzügyi tábla.

    A lebonyolítási pillér. A Strukturális Alapok menedzsmentje, intézményrendszer: a Végrehajtó/Irányító Hatóság, Kifizető Hatóság feladatai, hatásköre. A végrehajtó ügynökségek helye, szerepe, feladata. Az ügynökség működésének modelljei EU tagállami példák alapján: ügynökségek a gazdaságfejlesztési, területfejlesztési, humán erőforrás-fejlesztési területen. Programvégrehajtás pénzügyi lebonyolítása.

    A projekttömeg-függő pillér: jogosultság, támogatható költségek. Elfogadható költségek a Strukturális Alapoknál -szabályok, elvek. Kapcsolódó témakör: a költség fogalma, fajtái.

III. modul

1.    A projekttervezés elmélete, alapjai, a stratégiai tervezés

Projekttervezés:

    Mi a projekt?

    Milyen a jó projekt?

    Projektterv és megvalósíthatósági tanulmány összevetése

    Humánerőforrás-tervezés és stakeholder-elemzés (érintettek elemzése)

    Munka- és időterv

    Pénzügyi terv

    Kommunikációs terv

    A projekttervezés és a pályázati rendszer kapcsolata

Stratégiai tervezés:

    SWOT analízis

    Probléma- és célelemzés

    Logikai keretmátrix

    Indikátorok

    Pályázatok értékelése

    Monitoring, ellenőrzés, értékelés

    Gyakorlati tanácsok

2.    A pályázatírás technikája - a projekt- és stratégiatervezés gyakorlata

    Pályázati dokumentációk elemzése, lehetőségek vizsgálata

    Pályázatírás elemei: kísérőlevél, összefoglalás, a szervezet bemutatása, szükségesség bemutatása, célkitűzések, a program/projekt leírása, tervezett tevékenységek, értékelés, várható eredmények bemutatása

    Esettanulmány alapján 5-6 fős csoportokban egy projektterv teljes körű kidolgozása pályázatra ültetése

3.    Pályázatok pénzügyi tervezése, alkalmazott pénzügyi ismeretek

    Projektek pénzügyi tervezése

    Költségvetés-tervezés folyamata

    Pályázati költségkalkuláció

    Alkalmazott pénzügyek - beruházás/projekt megtérülési számítások

    EU-s projekt pénzügyi tervezése - tekintettel az elszámolhatóságra

    Projektek megvalósítása során felmerülő közbeszerzési kérdések

IV. modul

1.    Civil szervezetek kommunikációja

Elmélet

    Az emberi kommunikáció szabályszerűségei

    Verbális és non-verbális kommunikáció, a kérdezés és a válaszadás technikája

    Személyészlelés – benyomás-alakítás, személyiségtipológia

    Szerepviszonyok a csoporton belül, csoportfolyamatok

    A meggyőző kommunikáció, a konfliktusok fajtái, forrásai és megoldásai

    Tárgyalási taktika, „win-win” stratégia

    Folyamatos helyzetgyakorlatok

Gyakorlat

    A tárgyalási folyamat szerkezetének felépítésével és a folyamat kontrollálásával

    A tárgyalási szituáció lehetőségeinek és korlátainak feltérképezése

    A hatékony tárgyalási pozíció megteremtésével

    A felmerülő konfliktusok kezelése, a meggyőző kommunikáció technikáinak használatával

    A tárgyalás folyamata alatti folyamatos kontroll megtartása, a kommunikációs környezet objektív ismérveinek vizsgálatával

    A megegyezés elősegítése, az összegzés célravezető készségeinek elsajátításával

    Az eredmények összefoglalása, lényegkiemelő kommunikáció használatával

    A további lépések meghatározása, a jövőbeli célok megvalósításához szükséges eszközök felismerésével.

2.    Civil szervezetek médiakommunikációja

Elmélet

    Társadalmi kommunikáció csatornái, lehetőségei

    Hagyományos tömegkommunikációs csatornák megismerése

    (nyomtatott, és elektronikus médiumok)

    Alternatív, közösségi médiumok

    (Kisközösségi rádió indításának lehetőségei)

    Médiumok és műfajtípusok és sajátosságai

    (nyomtatott, és elektronikus médiumok)

    Információ szolgáltatók

    újfajta, interaktív média lehetőségei

    Média használat stratégiai tervezése

    Sajtókapcsolat építés

    (Technikái, műfajai, adatbank, média események, média térkép)

    Sajtó etika, sajtó jog

    A nyilvánosság, mint védelem

    Elvárások a „másik” oldalon

    (hogy gondolkodik az újságíró?)

Gyakorlat

    Stílus és műfaj gyakorlatok

    Helyzetgyakorlatok

    Médiai eseménytervezés

V. modul

1.    Érdekérvényesítés, lobbizás

    Érdekszervezetek, érdekszövetségek típusai:

    adományosztók, adománygyűjtők

    szolgáltatás biztosítók

    direkt érdekvédelmi szövetségek, szervezetek

    felhalmozási, öncélú szervezetek

    szakmai kamarák

    klub jellegű szervezetek

    Érdekérvényesítés típusai:

    spontán, burkolt, nem szabályozott

    tárgyalásos érdekérvényesítés

    szervezeti érdekérvényesítés

    érdeklobbyzás

    informális érdekkijárás

    parlamenti és önkormányzati érdekképviselet

    A munka világához köthető érdekszervezetek (Érdekegyeztető Tanács)

    munkaadók - munkaadói szervezetek

    munkavállalók - szakszervezetek

    állam - kormány

2.    A lobbi helyzete szerepe és jelentősége

    A lobbi definíciója, kialakulása, megítélése

    Az érdekérvényesítés törvényi háttere

    A lobbi és korrupció (jogi és erkölcsi kategorizálása)

    Az etikai kódexek

    A magyar kormányzati rendszer szervei a lobbizás szempontjából (a választási eredmények nyomán a bekövetkezett változások a frakciók, bizottságok, munkacsoportok, egyeztető fórumok életében).

    Az EU csatlakozás, valamint az Európai Parlamenti választások hatása a magyar érdekérvényesítési technikákra.

    A civil szféra érdekérvényesítési lehetőségei Magyarországon

     Lobbizás az önkormányzati rendszerben

    A Nemzeti Fejlesztési Terv és a Kohéziós Alapok projektmenedzsmentje

    Esettanulmányok ismertetése, összefoglalás

A lobbista eszköztára és munkamódszere

    A lobbizás stratégiai elemei I (alapinformációk beszerezése, célok megfogalmazása, hálózat kiépítése)

    A lobbizás stratégiai elemei II – (hálózat kiépítése, célcsoport-térkép készítés)

    Hogyan kezeljük a sajtót?

    A lobbizás stratégiai elemei III. – (végrehajtás- folyamatos korrekció, hatáselemzés, értékelés)

A lobbizás gyakorlata

    A meggyőzés gyakorlata – retorika

    Hogyan lobbizzanak a civil szervezetek

    Az internet lehetőségei

    Konklúzió és konzultáció

VI. modul

1.    Adományszerzés, adományszervezés

    Az adományszervezés alapfogalmai

    Az adományszervezés és a nonprofit szektor kapcsolata

    Az adományszervezés illeszkedése a szervezet menedzsmentjébe

    Adományszervezés és pénzügyi stratégia kapcsolata

    Adományszervezési stratégia

    Az adományszervezés eszköztára

    Adományszervezői adatbázis

    Az adományozó elkötelezésének lépései

    Adományszervezés és marketing kapcsolata

    Adományszervezés az üzleti szektorból

    Adományszervezés magánszemélyektől

    SZJA 1% felajánlások gyűjtése

    Kérelmek, pályázatok, egyéb lehetőségek

2.    Önkéntesség fejlesztése

Elmélet

    Az önkéntesség helye és szerepe társadalmunkban.

    Az önkéntesség számokban.

    Az önkéntesség törvényi háttere.

    Az intézmény érintettségi rendszere.

    Jó példák.

Gyakorlat

    Az önkéntességre vonatkozó szervezeti stratégia kidolgozása az intézményben.

    Akcióterv kidolgozása.

    A toborzás, toborzási terv készítése.

    Önkéntesek kiválasztása, és bevezetése a szervezetbe.

    Az önkéntesek képzése, a képzési program elkészítése.

    Önkéntesek megtartása, motiválása.

    Az önkéntes elismerése, megbecsülése, köszönetnyilvánítás.

    Az önkéntesek ellenőrzése, számonkérése, felelősségi kérdések.

Keresőszavak:

  PÁLYÁZATI FELHÍVÁS KÉPZÉSRE
  Pályázati adatlap Civilszervezetek kapacitásfejlesztése

naptár

<< 2012. május >>
H K SZ CS P SZO V
30123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031123
   © 2010 mmik & webmark WebMark