Hírek

Szeptemberben folytatódnak a BMK szakmai fórumai

2010.07.19.

A Budapesti Művelődési Központ a havonta megrendezendő szakmai fórumokra képzési, ismeretbővítési és tapasztalatcsere céljából várja a szakmai közönséget. A szervezők fontosnak tartják, hogy az egyes témákban önálló folyamatok induljanak el és műhelymunkává alakulva, szakmai projektek megvalósulását eredményezzék. A fórumsorozat szeptembertől újabb hat kiemelt területet jár körül, melyek a következők:

2010. szeptember 21.

A felnőttképzés jogszabályi környezete

A 2001. évi CI-es törvény és végrehajtási rendeleteinek változásai

2010-re a felnőttképzéshez kapcsolódó fontosabb jogszabályokat módosították. A fórum célja, hogy áttekintse a legfontosabb változásokat, és segítséget nyújtson a közművelődési szervezeteknek a képzések jogszerű kivitelezéséhez.

 

2010. október 19.

Közösségi média – tartalommegosztás

A Web2 és Social Network szerepe a marketingben

A felhasználók nemcsak „fogyasztói” az interneten található információknak, hanem előállítói is. Melyek azok az eszközök, amelyekkel tartalom mélyebb informatikai tudás nélkül előállítható. Hogyan aknázható ki ezek előnye. Minden hálózat egy kis magból indul és új csomópontok hozzáadásával bővül. Amikor ezek az új csomópontok arról döntenek, hogy hová kapcsolódjanak, előnyben részesítik azokat a csomópontokat, amelyek eleve több „huzallal” rendelkeznek. Azok a módszerek, amelyekkel növelhető a huzalok száma a marketingmunkát tehetik eredményesebbé.

 

2010. november 16.

Karakteres megoldások

A sajtókapcsolatok és a kommunikáció hatékony formái. A Kaleidoskop.hu.

A közművelődés területén dolgozók nem kommunikációs szakemberek, így alulmaradhatnak a profitorientált kultúraközvetítőkkel szemben folytatott versenyben. Milyen a jó intézményi honlap? Milyen a jó sajtóanyag? És milyen a rossz? Hogyan tegyünk jó benyomást az újságírókra? A fórum ezekre a kérdésekre keresi és adja meg a választ elméletben és gyakorlatban.

 

2010. november 30.

Szakmai fórum intézményvezetőknek

Szakmai tanácskozás a fővárosi közművelődési intézményvezetők számára a szakmai és vezetői munkát érintő aktuális kérdésekről a Budapesti Népművelők Egyesületével közös szervezésben. Helyzetkép a közművelődésben zajló változásokról, jellemzőkről, trendekről. Párbe¬széd a változás-menedzselés főbb irányairól és lehetőségeiről, a főváros új kulturális koncepciójának ismeretében.

 

2011. január

Ökológiai felelősségvállalás és környezettudatosabb működés a közművelődési intézményekben

Útmutató az EU-s pályázatok fenntarthatósági szempontrendszerének teljesítéséhez

A fórumon szakmai tanácsadó segítségével járjuk körbe a szervezeti felelősségvállalás ez irányú területét, a környezettudatosabb tervezés és működtetés lehetséges és kívánatos variációit, illetve saját tapasztalataink alapján segítséget kívánunk nyújtani a pályázatok fenntarthatósági mellékletének összeállításához és a gyakorlati kivitelezés sikeréhez is.

 

2011. február

Felnőttképzési tájékoztató szolgáltatok a közművelődési intézményekben

Megvalósult szakmai fórumaink programjainak letölthető anyagai a BMKNet.hu honlap Sajtó/Rendezvénymúzeum menüpontja alatt érhetők el.

 

Információ: Kiss Gábor, szakmaiforum@bmknet.

 

A fórumsorozat támogatója a Nemzeti Kulturális Alap.

 

 

Forrás:BMK

 

Keresőszavak: BMK

naptár

<< 2010. szeptember >>
H K SZ CS P SZO V
303112345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930123
   © 2010 mmik & webmark WebMark