keresés

Hírek

Szomszédsági önkéntesek 60+ - Közösségfejlesztő program idősekkel, városi környezetben

2010.05.11.

Kedves Kollégánk! Május 28-án, a Szomszédok Nemzetközi Napján műhelykonferenciát tartunk abból az alkalomból, hogy lezárulóban egy fontos szakmai innovációt jelentő projektünk. Budapest XI. kerületének önkormányzata két évvel ezelőtt azzal a felkéréssel kereste meg a Közösségfejlesztők Egyesületét és a Magyar Művelődési Intézet Közösségfejlesztési Osztályát, hogy - az Újbuda 60+ program keretében - a kerületben élő hatvan éven felüliek számára közösségfejlesztő programot indítson.

A munkát 2008 őszén kezdtük, összesen 5 városrészben dolgoztunk szomszédsági önkéntesekkel, médiaműhelyt hoztunk létre önkéntes helyi újságírókból. Szeretnénk Veled is megismertetni ezt a sok szempontból újszerű fejlesztést, amelynek középpontjában az idősek álltak - mint a helyi közösség fontos

erőforrásai. Szeretnénk összegezni azokat a tanulságokat, amelyek a közösségfejlesztő szakmát, ezáltal mindannyiunk munkáját gazdagíthatják.

A műhelykonferencián a projektben dolgozó közösségfejlesztőkön kívül az önkormányzat és az önkéntesek képviselői is megosztják a résztvevőkkel tapasztalataikat.

A Szomszédsági önkéntesek 60+ műhelykonferenciát május 28-án pénteken 10:00 - 15:00 óráig a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus Stúdiójában tartjuk (1011 Budapest Corvin tér 8.), szendvicsebédet biztosítunk.

Kérjük, hogy a korlátozott létszám miatt részvételi szándékodat május 20-ig feltétlenül jelezd Balogh Flóránál a florabal@kkapcsolat.hu e-mail címen, vagy a 201-5728-as telefonszámon.

Üdvözlettel

Péterfi Ferenc

Forrás: MMIKL

Keresőszavak: MMIKL

naptár

<< 2012. május >>
H K SZ CS P SZO V
30123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031123
   © 2010 mmik & webmark WebMark