keresés

Hírek

V. Zalai – Regionális - és Határontúli BETLEHEMI JÁSZOL KIÁLLÍTÁS

2010.10.20.

Ismét megrendezésre kerül, immár ötödször az elmúlt években lezajlott nagysikerű Betlehemi Jászol Kiállítás. A tavaly bemutatott közel háromszáz alkotás kapcsán az idei évben is nagy érdeklődésre számítunk , bíztatva az alkotókat az év legszebb ünnepe , a Karácsony előtti, Adventi időszakban bemutatott kis betlehemjeik elkészítésére.

Pályázati kiírás a 2010. évi „ V. Zalai – Regionális – és Határontúli Betlehemi jászol ” című kiállításának betlehemi játszol készítésére

A Zala Megyei Közművelődési Intézmény 2010. december 9. és 2011. január 14-e között rendezi meg a „ V. Zalai– Regionális – és Határontúli Betlehemi jászol” című kiállítását, amelyen való részvételre nyílt pályázatot hirdet kézművesek, hivatásos és műkedvelő alkotók, hagyományőrző csoportok, iskolák, óvodák, egyéni jelentkezők és kollektívák részére.

Pályázni a témával foglalkozó (Jézus születéséhez kapcsolódó, a betlehemi jelenetet ábrázoló), népművészeti, képző- vagy iparművészet jellegű alkotásokkal egyaránt lehet.

A pályázatra érkező alkotások minősítését, egyúttal a díjazásra vonatkozó javaslat elkészítését a téma neves szakértői, valamint az egyházközség képviselői végzik.

Elismerés, díjazás: a kiállításra bekerült résztvevők emléklapot és oklevelet kapnak, a kiemelkedő művek alkotói az ünnepélyes megnyitón értékes díjakat vehetnek át.

A jelentkezés határideje: 2010. november 5.

Az alkotások beadásának időpontja: 2010. november 29 – 30.

A kiállítás anyagát terveink szerint ismét színes kiadványban szeretnénk megörökíteni.

További felvilágosítás, nevezési lap kérhető intézményünk munkatársától

Török Károlyné Miszori Marianna művészeti szakreferenstől

(telefon: 06/30/442-7681, 06/20/402-9491 , e-mail: mmiszi@yahoo.com)

A Zala Megyei Közművelődési Intézményben 8900 Zalaegerszeg, Landorhegyi út 21. címen.

Keresőszavak:

  NEVEZÉSI LAP

naptár

<< 2012. május >>
H K SZ CS P SZO V
30123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031123
   © 2010 mmik & webmark WebMark