Hírek

XIII. Falusi Színjátszó Találkozó

2010.08.16.

Az adácsi József Attila Művelődési Ház és a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus szervezésében - a Magyar Szín-Játékos Szövetség és a Heves Megyei Pedagógiai és Közművelődési Intézmény szakmai támogatásával – ez évben is hirdeti az Országos Falusi Színjátszó Találkozót. A találkozóra november 26. és 28. között kerül sor. Október 15-ig várják magyar nyelven játszó amatőr színjátszó csoportok jelentkezését.

A hagyományos találkozóra elsődlegesen azon magyar nyelven játszó amatőr színjátszó csoportok jelentkezését várjuk (az egész Kárpát-medencéből), amelyek falvakban, községekben működnek, illetve elsősorban falvak, községek lakosságának, közönségének játszanak. Szívesen látjuk azokat, akik már részt vettek ezen a találkozón, vagy hasonlókon, de örömmel fogadjuk olyan csoportok jelentkezését is, amelyek eddig még nem kapcsolódtak országos színjátszó fesztiválokhoz.

A rendezvényre csak túljelentkezés esetén válogatunk, ez esetben szakemberekből álló grémium választja ki a jelentkezők közül azokat a csoportokat, amelyeket meghívnak a találkozóra.

A találkozón az MSz-JSz minősítését lehet kérni. (A minősítés a Szövetség tagjai számára díjtalan, nem tagoknak 5 000 Ft.)

A találkozót műhelybeszélgetések, műhelyfoglalkozások és tréningmunka kíséri – ahol lehetőség nyílik konkrét szakmai kérdések gyakorlati megoldására is.

Várunk minden olyan véleményt, javaslatot, amelyeket továbbgondolva javíthatunk az amatőr színjátszó csoportok helyzetén. A szervezők örömmel fogadnak a műhelymunkákra vonatkozó témajavaslatokat is.

Aki „hallgatóságként”, „érdeklődőként” szeretne részt venni az eseményen, azt is szívesen látjuk, hívjuk, várjuk.

A meglehetősen szűkös pályázati támogatás okán a meghívott csoportoknak és vendégeknek szállást és étkezést csak részvételi díj befizetése mellett tudunk biztosítani. Ez az alábbiak szerint értendő:

 

Egy napra, 1 főre 1.200,- Ft, két napra 2.400,- Ft a találkozó teljes idejére 3.000,- Ft (Természetesen és sajnos, az utazási költségeket is a csoportoknak maguknak kell állni.)

Jelentkezni a mellékelt jelentkezési lapon (illetve az azon feltüntetett kérdések megválaszolásával), lehet a megjelölt visszaküldési címen. A jelentkezési lapok és a felhívás letölthető a megadott honlapokról, másolható, kérjük, hogy továbbítsák minél több helyre.

 

Jelentkezési határidő: 2010. október 15.

 

Jelentkezési lap

 

Bővebb felvilágosítás:

Tóth Zsuzsanna/ MMIKL – (1)225-6023, e-mail: tothzs@mmikl.hu , www.mmikl.hu (ezen belül a Szervezeti egységek – Művészeti Programok Főosztálya – színjátszás/versmondás útvonal követendő)

Színpadtechnikai, helyi kérdésekben (szállás, étkezés stb.):

Szekeres János / József Attila Művelődési Ház – 37/350-317, e-mail: info@zeta-adacs.hu

 

Forrás:Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus

 

Keresőszavak:

naptár

<< 2012. február >>
H K SZ CS P SZO V
303112345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728291234
   © 2010 mmik & webmark WebMark