Valószínűleg már senki sem hisz az olyasfajta tündérmesékben, hogy a barátokból összeállt garázszenekar a poros lakótelepről indulva briliáns karriert fut be majd egyszer, vagy ha mégis, inkább saját utat jár be, és az internet segítségével önállóan promotálja, egyengeti saját dolgait. Nincsenek illúziók, nincsenek álmok, így aztán marad a sivár, meztelen valóság: három zenekar indult a szombathelyi tehetségkutatón, ráadásul egyik csonka felállásban.

Jack Vesszőfutása

Már a kezdés is roppant faramucira sikeredett, hiszen az első fellépő csapat otthon hagyta a ritmusszekció felét, jelesül dobos nélkül léptek a deszkákra. A Jack Vesszőfutása névre keresztelt formáció előadása úgy rohant el mellettünk, mint kiéhezett nyugdíjas a Tesco felé, ha leértékelt baromfi-párizsi kapható. Egy fikarcnyi emlékezetes pillanatot sem sikerült produkálniuk, még akkor sem, ha jelen sorok írója pontosan tudja, milyen hétről-hétre porlepte pincékben, olcsó konzervgyárban a hangszert nyűni, épp ezért szolidaritásnak sincsen híján. Gyakorlatilag minden hibát „abszolváltak", amit egy kezdő zenekar elkövethet. A számok rettentően szürkék voltak, se arcuk, se karakterük, a színpadi mozgás, mint olyan pedig mintha nem is létezett volna. Pedig egy zenésznek nemcsak muzikális Himalájának kell lennie, elő is kell tudnia adni magát, kiváltképp egy ilyen stílusban, amit a Jack Vesszőfutása hívatott képviselni. Mindenesetre a számtalan negatívum mellett adódtak apró rezzenések is, amiket azért lehetett értékelni, még ha nem is fogunk kereplővel tombolni örömünkben. Az énekesnő, Szőke Krisztina kifejezetten kellemes orgánummal bírt - tavaly a szombathelyi elődöntőn a Sunflower énekesnője volt... -, minimális képzéssel akár még bele is tanulhatna jobban a szakmába, de a gitáros srác is ügyesen babrált a hangszerével, kár, hogy igazán fogós dalokkal adós maradt a zenekar.

Final Attack

A későbbi győztes Final Attack hangolása némi reményt ugyan keltett bennünk, amely gyakorlatilag az első dallal el is illant. Történt ugyanis, hogy az egyébként rendkívül szimpatikus srácok a Black Sabbath klasszikus Paranoid-jához nyúltak, maradjunk annyiban, kevés sikerrel. Konkrétan minden államtitkot bevallanánk, ha még egyszer ebben a formában szembesülnünk kellene az imádott nótával. Ami ezután következett, az szintén nem volt világbajnok, még akkor sem, ha az arcok rendesen szúrták a torzított gitárhangokat és döngölősebb punk harmóniákat. Az első bandához képest némileg több beleélést, vérmesebb előadásmódot láthattunk, de összességében a Final Attack sem tudott ledönteni a lábunkról minket. Hab volt a tortán, ahogy a kivételes tehetséggel egyáltalán nem megáldott frontember Neander-völgyi őseinket meghazudtoló elánnal ünnepelte szerintünk kevésbé megérdemelt győzelmét.

Fountain

Csökkenő lelkesedésünket a tavalyi sárvári elődöntőn (sikertelenül) próbálkozó, Körmendről érkezett formációnak, a Fountainnek sikerült valamelyest helyrebillentenie. A frontember megjelenése páraknak visszatetsző lehetett ugyan - „jókisfiús elegancia" -, de sorok írójában a 90-es évek punk divatját idézte, ami már alapvetően pozitívum, még ha ez nem is volt feltétlenül tudatos lépés. A zene is alátámasztotta az első benyomást, a kezdeti lagymatagság rövidesen punkos riffelgetésbe csapott át. Még a Beatles 'Let It Be'-je is előkerült, kiválóan a saját képükre formálva, de sajnos a közönséget annyira demoralizálta az előző két banda, hogy nem nagyon volt már erő bemozdulni az egyébként feszesen és precízen szállított, lendületes témákra. Rosszkor, rossz helyen? Árnyaltan igaz, hiszen második helyen ők is továbbjutottak.

Még azt sem lehetne mondani, hogy noha a közönség nem azt kapta, amit várt, legalább a zenészek jól érezték magukat: a többségükről lerítt a fásultság, levertség, mintha az egész rendezvénynek semmi tétje nem lett volna (természetesen tisztelet illeti a kivételeket). Gyakorlatilag egy poros próbaterem unott világába csöppentünk, ami semmiképpen sem egy pozitívum. A döntőben cáfolhat a két továbbjutó, a Final Attack és a Fountain.

Forrás: www.vaskarika.hu