keresés

Sajtószoba

Gesztenyeünnep Velemben: hömpölygés verőfényben

2010.10.10.

Nemcsak a velemi Gesztenyeünnepet vártuk, hanem a szép őszi időt is: a hétvégén végre mindkettő megérkezett.

A Nemzeti Kulturális Alap is támogatja a hagyományos Gesztenyeünnepet, amelyet a szombathelyi MMIK a velemi önkormányzattal közösen szervez meg évről évre.

Szombathely felől végeláthatatlan autósorok nappali szentjánosbogarak a szikrázó napsütésben kígyóztak vasárnap úgy déli 12 óra tájban is Velem felé, hogy aztán a falut megkerülve parkolóhoz jussanak a mezőn.

A közel egyórás araszolás közben gyönyörködhetünk a hegyek szelíd karéjában, a falevelek lángoló sárgáiban és vöröseiben íme, a természet, amely után annyira vágyunk; de többnyire csak négy keréken vagyunk képesek megközelíteni.

 

Hömpölygés a főutcán: kézművesek és komédiások között Fotó: Benkő Sándor

Még szerencse, hogy a parkolás rendjét jól megszervezték. A falubejáratoknál kassza (gyermekjegy, nyugdíjasjegy, családi jegy), aztán tényleg kezdődhet az ünneplés. Van minden, ami szem-szájnak ingere: langalló és kürtőscsalád, rétes és gesztenyepüré, forralt bor és méz, lufballon és kerámia. A színpadon éppen fehérre mázolt arcú bohóc játszik a tűzzel, aztán érkeznek a celli Soltis Színház komédiásai: a Csalóka Péter című ízes-színes Weöres Sándor-játék népes közönséget vonz a pódium köré.

 

Idén sokkal kevesebb is, kisebb is a gesztenye, mint tavaly; de legalább nem férges Fotó: Benkő Sándor

A gesztenyeünnepen mintha gesztenyéből volna a legkevesebb. Azért nem megyünk haza üres kézzel. A gesztenyeárus azt mondja, az idén tényleg sokkal kevesebb is, kisebb is a gesztenye, mint tavaly; de legalább nem férges. (És hazajutni is egyszerűbb, mint odaérni.)

Forrás: VN Online 

Keresőszavak:

naptár

<< 2012. május >>
H K SZ CS P SZO V
30123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031123
   © 2010 mmik & webmark WebMark