keresés

Sajtószoba

Élő-Tér Galéria: Frédi bácsi verkli-öltözékben szórakoztatta a gyerekeket

2011.01.11.

Paprika Jancsinak öltözött mazsorett kislányok táncával nyílt meg kedden Pető Ferenc Frédi bábszínész és bábkészítő kiállítása az MMIK földszinti Élő-Tér Galériájában.

Frédi bácsi bábszínháza kedden - és január 24-ig mindennap - ajándék vásári bábjátékkal várta a kiállításra érkező óvodás csoportokat. Abban a kemény kalappal kiegészített öltözékben volt, amit a Mesemondó csodaverkli számtalan előadásán viselt.

Joós Tamás, az MMIK igazgatója köszöntötte őt meg az óvodásokat, tréfásan arról szólva, hogy Frédinek az MMIK-ban alighanem leltári száma van, mert itt kezdte pályafutását, és ma is az épületben dolgozik; már a kerékpárja is magától idetalál.

Pető Ferencet kedden is körülrajongták a gyerekek a mesékért Fotó: Horváth Csaba

Czirók Tamás bábszínész a pályatárs méltatására vállalkozott, elmesélve a gyerekeknek, hogy Frédi bácsi végigjátszotta az életét, és nincs is olyan gyerek, aki ne ismerné Szombathelyen. Volt fényező-mázoló szakmunkás, stúdiós, rendezvényfelelős, népművelő, táncdalénekes, előadóművész, 1992-94 között, a Mesebolt Bábszínház alapítóival együtt elvégezte a bábszínész képzőt. De nem csak játszik, hanem készít is bábokat, lelkének egy-egy darabja van benne minden darabban. Ezekből láthatunk egy kis kamara-kiállítást az Élő-Tér Galériában. (Egyébként olyan sok bábja van, hogy ha mind kihozták volna, a tárlat még a büfében is helyet kérne.)

Czirók Tamás azt is elmondta, hogy Pető Ferenc a Mesebolt Bábszínház örökös tagja. 15 évvel ezelőtt ők ketten alapították a Paprika Jancsi bábszínházat, így ketten játszottak a gyerekeknek vásári bábjátékot. A tárlat január 24-ig látogatható. Ezalatt a bejelentkező óvodás csoportok kérhetnek tőle további vásári játékot ajándékba.

Forrás: VN Online

Szerző: Merklin Tímea

Keresőszavak:

naptár

<< 2012. május >>
H K SZ CS P SZO V
30123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031123
   © 2010 mmik & webmark WebMark