keresés

Sajtószoba

Előre a Levyni úton - Bihari Puhl Levente tárlata az MMIK-ban

2011.09.27.

Derű és tűnődés - terített asztallal, avagy talpig (Vasi)fegyverzetben érkezett meg az MMIK Élő-Tér Galériájába szeptember 22-én Bihari Puhl Levente javarészt vasi tájakat ábrázoló gyűjteménye.

 

"Előre a Levyni úton " ...mutat Bihari Puhl Levente kinyújtott karral a mikrofon mögül hátrafelé, festményeire. Nem bújt ki bőréből, inkább még húzott magára szerkót, visszafogva energikus kitörésre alkalmas elrugaszkodásait, amit műtermében vagy alkalomadtán megengedhet magának. Jól ismerjük.

- A kiállítást megnyitottuk! - hangzott el a művész szájából, miután Parais István igazgató úr köszöntötte a résztvevőket, és a kupola, mint motívum kiemelésével és a vasi tájjelleg hangulati előkészítésével adott igazán teret Levy kibontakozásához. A szakmai-művészeti ismertetőt Joó Ágnes dolgozta fel és adta elő a festőművész felkérésére, akit előzetesen már bemutattunk portálunk olvasóinak

Délután 5 órakor az érdeklődő közönség elé tárult a "Vasi tűnődések" erre az alkalomra válogatott anyaga, ami - az MMIK Élő-Tér Galériája adta lehetőséggel élve - két hétig lesz megtekinthető

Az alkotó munkái derű, életöröm és bizakodás lenyomatát közvetítik. A szín-játék (p)e(p)csetelése és a több technika egyidejű használata a "minden lehetséges" életszemlélettel bátorítja a nézőt. 

Figyelemre méltó az életút, a Mesterség és Ihlet kapcsolódása filozofikus-idealogikus gondolkodásmódjában, optimista selyemköntösével körülölelve. Temérdek kompozícióját az érdeklődő böngészők elé gazdagon feltárja a www.artlevy.hu oldalon. 

Bihari Levy rendszeresen, szorgalmasan, céltudatosan dolgozik - termékeny vággyal, ám ez mégsem teszi mechanikussá. Ez a töretlensége, hite korunk ritkasága. A szigorú monotonitást messze elkerüli. Ha van benne valami komoly, akkor azt fegyelmezettségében kell keresni, munkája végzésében.

Meditatív önkifejezésére szép példák aLevyntgard képződmények - az utóbbi éveiből. Korábbról viszont:  " L e o n o e l " (minden olvasatban ugyanannak lenni) című (Shine...) produkciója az egyik legnagyszerűbb: példa egy belső doboz, kincsek őrzésére, ahova Juditnak sem engedtetik meg a bejárás. A mű méretében is nagy. Vásárlóknak nem mellékesen: a megrendelésekre vonatkozó hirdetések megalapozottak és megbízhatóak!

Olvastam az ismert zongorazseni írását, vallomását az énekművészet 'Sand-járól...
Miért merül ez fel?
Ma nem nyilatkozunk akkor sem, ha tetszik valami...

 

Forrás: vaskarika.hu

Keresőszavak:

naptár

<< 2012. május >>
H K SZ CS P SZO V
30123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031123
   © 2010 mmik & webmark WebMark