2010.10.21.

Alacsony, vagy inkább középmagas, szemüveges, furcsa férfi lépett be a zsúfolt terembe, kék farmerben és gyűrött, fehér ingben. Rá sem nézett az asztalra és a székre, úgy ült le a színpad szélére, közönsége első soraival beszélgetni, és érdeklődni, vajon miért látogattak el az előadására. Az Ő előadására, ami amilyen szokatlanul kezdődött, olyan szokatlanul folytatódott. De csak számunkra. Ő szemmel láthatóan nem jött zavarba saját magától, sőt, még élvezte is az alakítását. Pedig gúnyos volt, sokszor flegma, és talán nem is volt mindenben igaza. Lehet szeretni és utálni, de közömbösnek lenni vele szemben lehetetlen. Dr. Csernus Imre az önismeret témakörében feszegette a határokat, és az idegszálakat az MMIK-ban.

Ha van önbizalma, mutassa meg! Jöjjön ki a színpadra!

Harmadszor hallottuk, harmadszor volt más, és mégis ugyanaz. Kissé döcögősen indult az este, döcögősen, de nem unalmasan. A közönség első soraiban helyet foglaló - javarészt - hölgyeket kérdezgetni és vicces szituációkba sodorni talán nem is olyan nehéz, főleg, ha a kérdező a választ is előre tudja. Vártuk, hogy a híres pszichiáter elkezdje végre, amiért jött. De ő jött, ment - így, külön - leült, felállt, kérdezgetett - egyszóval csapongott. Olvastuk a Nő, valamint a Férfi című könyvét is, és ott is hasonló érzésünk volt, mármint ami a csapongást illeti - nem megkérdőjelezve persze a kötetek színvonalát. Aztán valahogy észrevétlenül elindult a dolog, elkezdődött a lényeg kibontása, az önismereti tudás átadásának nehéz megszülése, magyarán a Csernus-féle „fenyítés".

-Tegye fel a kezét, aki úgy érzi, elég önbizalma van! - hangzott a provokatív kérdés a nézőkhöz. A néhány bátor delikvens közül egy 18 éves srác nemsokára a színpadon is találta magát. 18 évesen az ember még éretlen, személyiségét nem igazán tudja feltérképezni és megérteni, ezért nagyrészt formálható. Emiatt mi egy kicsit „sima meccsnek" éreztük a pszichiáter és a delikvense szellemi párbaját, hiszen egy valamit önmagáról alig tudó fiatalembernek nem nehéz újat mondani, nevetséges helyzetbe hozni, csőbe húzni meg aztán pláne nem, de írjuk a javára, hogy felvállalta, és kiállt a plénum elé „üttetni magát". Nemcsak az önismeret témakörét sikerült kettejüknek körbejárni, hanem az önbizalomét is, mert a pszichiáter szerint - és ez evidens kellene, hogy legyen mindenkinek - az önismeret az önbizalom alapja. Aki nem ismeri kellően önmagát, annak nincs önbizalma sem. Erről a fiatal srácról pillanatok alatt kiderült, hogy önbizalma ugyan nincs, bármennyire is állította ennek ellenkezőjét, ellenben egy jóravaló, nyíltszívű „gyerekférfi", aki mivel nem bízik magában (ergo nem ismeri önmagát), egy rakás negatív tulajdonsággal kell szembenézzen, amit - mint a vele egykorúak döntő többsége -, palástolni, vagy ellensúlyozni próbál.

Mi biztosan elküldtük volna melegebb éghajlatra

Dr. Csernus kitért a srác párkapcsolatára is, mint kényes pontra, többek közt az alábbi „zavarbaejtő" kijelentéseket és kérdéseket feltéve:

- 8 hónapig voltatok együtt és te 2 hónapig szeretted? Fél évig hazudtál neki?

- Milyen volt szerelem nélkül dugni?

- Gyáva vagy! Kitől tanultad ezt?

- Figyelik, hogyan engedi magát ellökni? Alig ellenkezik! ( finoman taszítgatta a kezével, amivel bennünk a nyilvános megalázás legkisebb jele, gondolata sem merült fel, ááá, neeeem.... )

- Ha tényleg annyi önbizalmad lenne, akkor képes lennél kihúzni magad!

A nyilvános dialógus az élcelődés és a csípős beszólások ellenére jó irányba haladt, a srác fogadóképesnek bizonyult az „okosságokra", ám mégsem tarthatjuk magunkban véleményünket: legyen az illető akár halandó ember, akár egy Dr. Csernus-szerű félisten, ha ő több száz ember előtt tőlünk kérdezte volna meg, hogy milyen volt szerelem nélkül dugni, mi istenuccse elküldtük volna őt melegebb éghajlatra (arról nem is beszélve, hogy az önmagában is taszító csernusi retorika átcsúszva a fizikai taszításba mennyire minősül nagy nyilvánosság előtt elkövetett bántalmazásnak, jó hírnév elleni sérelemnek.... - a szerk.)

Mert vajon mi köze van több száz embernek akárki szexuális életéhez? Az égvilágon semmi! És mivel az előadás az önismeretről szólt, (és még egyszer mondom: előadás, tehát nem nyilvános „pszichiátriai rendelés"), ezért úgy gondoljuk, ez nem vágott témába, felesleges elem volt. Így lett egy, a kezdetekkor önmaga önbizalmát 100-ból 70-esre értékelő kamasz a nyilvános ok(os)ítás után egy 48-as, átlag alatti önbizalommal, csupa önismereti fehér folttal, számos negatív tulajdonsággal rendelkező, a közönség előtt lecsupaszított ember, aki azonban belátta hibáit és megfogadta: ezentúl jobban odafigyel majd (kérdés, mennyire hagy benne negatív nyomot az agresszív, sprőd - a kendőzetlen jelzőt itt nem használnánk -, azaz a „tudományosan primitív" „gyógymód" - a szerk.).

A diagnózis mégiscsak helyes volt, és kiderült a dolog hogyanja is

De mire is figyel majd oda ezentúl ez a fiú? Mert könnyű azt mondani, hogy figyelj oda erre és erre, mert amíg nem, addig hülye/buta/stb. maradsz. Dr. Csernus nemcsak a diagnózist állította fel - agresszorsága ellenére helyesen -, hanem a hogyanra is választ adott. Az önismeret megszerzéséhez elmondása szerint szükségünk van éberségre. Ez azt jelenti, hogy figyelnünk kell környezetünket, de elsősorban magunkat: tisztán fel kell térképezni a bennünk rejlő jó és rossz tulajdonságokat, és következő lépésként ezekkel következetesen kell bánni. Ez egy nagyon nehéz dolog, de segíthet, ha leírjuk, és ezáltal sorravesszük, és beismerjük szüleink jó és rossz tulajdonságait, mert sajnos, ha tetszik, ha nem, mi magunk is ugyan olyanok vagyunk, csak legfeljebb nem vesszük észre. Akár a kiscica, akit az anyacica tanít meg vadászni, úgy tanítja a szülő akaratlanul a gyermekét a rosszra, és a jóra egyaránt.

Ha túljutottunk ezen a lépcsőfokon, a következő fontos dolog az őszinteség. Nem elég tisztában lenni hibáinkkal és erényeinkkel, sokszor ki is kell tudni mondani, és be kell ismerni, ha például hibáztunk, vagy valamiben gyengék, esetleg gyávák voltunk. Azoknak, akik fontosak nekünk, és akiket szeretünk mindenképp, de elsősorban magunkkal szemben kell őszintének lennünk. Nem tudtuk mindezt? Dehogynem! Csak azt is tudjuk, hogy fájna beismerni. És ez a következő lényeges eleme az önismeretnek, a fájdalom. Nem érhetünk el áldozatok nélkül sikereket, és bizony, rengetegszer fájni fog az őszinteség, fájni fog a szembesülés és még egy rakás dolog, de ha nem akarunk homokba dugott fejjel élni, akkor el kell rugaszkodni, és ha belepusztulunk is, fel kell mászni azokra a lépcsőfokokra.

Ennyiről szólt Dr. Csernus Imre előadása leegyszerűsítve, csak ő kicsit jobban megfűszerezte a lényeget és több színjátékot, pimaszságot és viccet tett bele. Nem is vártunk mást, hiszen neki pont ez a védjegye. Mondhatni, útnak indítóként jól seggberúgott minket, de vajon baj ez? Hiszen ettől jó a szakmájában: kíméletlenül őszinte. És mi úgy döntöttünk, elnézzük ezt neki, és biztosak vagyunk benne, hogy az egy estére közszereplővé vált 18 éves srác is pozitív élményekkel tért aznap este haza.

Forrás: www.vaskarika.hu