Sajtószoba

2011. március 01.

Hogyan tovább MMIK és szombathelyi közművelődés?

A keddi MMIK-s sajtótájékoztató újabb bizonyítéka volt a döntéshozói rövidlátásnak. Miközben Szombathely egyre jobban legatyásodott, a kulturális intézményrendszert a rövid távú érdekek mentén felpuffasztották, majd magára hagyták. Most viszont itt a fal.

2011. február 21.

Hullámtér - Válogatás a Barcsi Nemzetközi Művésztelep gyűjteményéből

Hullámtér címmel nyílt kiállítás az MMIK Médium Galériájában 2011.02.16-án, mely a Barcsi Nemzetközi Művésztelep gyűjteményéből válogatott alkotásokat tárta elénk. A galéria 3 termében - mint azt már megszokhattuk -, különféle technikákkal készült műveket láthattunk, úgy, mint festmény, rézkarc, szitanyomás, sőt, a számítógépes grafika is a repertoárt gazdagította.

2011. február 21.

Őrült majmok vagyunk - Müller Péter előadása az MMIK-ban

Müller Péter kisgyermekként élte át a II. Világháborút, és mint mondta, ekkor tapasztalta meg életében először az igazi örömöt. Egy gödörben éltek édesanyjával, rejtőzködve, nyomorúságos körülmények között. Az ott töltött idők voltak a legboldogabbak életében- és ezt teljesen őszintén gondolja a mai napig. Az eddig Mesterkurzus néven futó előadássorozat 2011 elején névváltoztatáson esett át, így csütörtökön este már a jóval találóbb elnevezésű Nyitott Akadémia keretei közt látogatott el az MMIK-ba a népszerű író, dramaturg és ezoterikus tanítóként emlegetett Müller Péter.

2011. február 14.

Müller Péter a lélek dolgairól

Jó lenne tudni a titkot. Mindegyiket. Például Müller Péterét. Hogy miért bizonyulnak szűkösnek a művelődési házak nagytermei, ha ő beszél a színpadon. Legutóbb az MMIK-ban, a lélek dolgait boncolgató Nyitott Akadémia vendégeként láthattuk és hallhattuk.

2011. január 27.

Igazán élő tér – Foltok-vonalak az MMIK-ban

Négy, a pályája elején járó fiatal alkotó munkájából nyílt kiállítás január 25-én az Ady téri kultúrbázis földszinti, Élő-Tér Galériájában. A koraesti megnyitóra szép számú érdeklődő gyűlt össze, és a kinti csípős hideg után bizonyára mindenkinek jól esett a kimondottan meleg színekkel dolgozó művészjelöltek képeit nézegetni. Nekünk mindenképp.

2011. január 25.

Radio Burgenland - MÉT 2011

2011. január 24.

Citeravirtuózok a Magyar Énekmondók XIII. Találkozóján

A magyar kultúra napjához kötődő Magyar Énekmondók Találkozóját XIII. alkalommal rendezték meg, melynek gálaestjére 2010. január 20-án este került sor az MMIK-ban. A népes seregszemle alkalmat adott arra, hogy a középkori históriás énekmondók mai utódai - nemcsak a közönségnek, hanem egymásnak is - megmutathassák legutóbbi találkozásuk óta született dalaikat.

2011. január 24.

A Himnuszt a 130. zsoltár dallamára énekelték

A Himnusz valamennyi versszakát elénekelték végül közösen a 130. zsoltár dallamára a Magyar Énekmondók Találkozójának résztvevői a csütörtöki gálán az MMIK-ban.

2011. január 11.

Élő-Tér Galéria: Frédi bácsi verkli-öltözékben szórakoztatta a gyerekeket

Paprika Jancsinak öltözött mazsorett kislányok táncával nyílt meg kedden Pető Ferenc Frédi bábszínész és bábkészítő kiállítása az MMIK földszinti Élő-Tér Galériájában.

2011. január 10.

Megyebál 2011 - a Tóvendéglőben bálozott a megye és a város

Január 8-án a Megyebállal vette kezdetét a báli szezon, melyen a megye és a város előljáróit, közéleti és média-személyiségeit, cégvezetőit szórakoztatta Horváth Meggie, a LORIGO TSE táncosai, a Vivat Bacchus énekegyüttes, a Mirage Salon Quartett és a Spektrum zenekar. Az eseményen került átadásra az "Év Vasi Embere 2010" cím, melyet dr. Sill Aba Ferenc ferences rendi atyának ítélt a kuratórium.

2011. január 10.

Vas megye és Szombathely közös bálja 2011: a jótékony együttműködés nevében

A nemzeti együttműködés rendszere idén már a bálokra is kiterjedt, ennek jegyében a megye és a város közösen rendezte meg a báli szezon nyitórendezvényét. Az Év Vasi Embere díjat idén Sill Aba Ferenc atya kapta.

2011. január 10.

Inkább megyebál volt, mint városi - Videó- és fotókoktél

Mindenben a korábbi elit Megyebált idézte a mostani összevont bál, ami nem baj, csak nem kell erőltetni a városi vonalat. Az év embere most először olyan lett, akire szavazni sem lehetett.

2010. november 17.

Borturizmust is lehet tanulni az MMIK-ban

Egy EU-pályázat révén két figyelemre méltó képzés is indul a szombathelyi MMIK-ban.

2010. november 17.

Fehérlófia a Soltis színház előadásában

Ünneplő közönség és ünneplő társulat: a 30 éves Soltis Lajos Színház szombaton este mutatta be a jubileumi szezon díszelőadását, a Fehérlófiát. A szerző és rendező: Somogyi István.

2010. november 16.

A teheneket akkor is meg kell fejni - Rudolf Péter és Kálloy Molnár Péter bravúrelőadása az MMIK-ban

A Kövek a zsebben című filmtörténet évek óta sikerrel fut a Thália Színház színpadán. Hozzánk most érkezett meg a komplett hollywoodi stábot felvonultató ír-fricska. Kálloy Molnár Péter és Rudolf Péter produkciója igazi sziporka, melyet nemcsak a közönség, de a játszók is élveztek.

2010. november 15.

Fent is, lent is - Hegedűs Adrián formabontó tárlata az MMIK-ban

Nem mindennapi kiállításmegnyitóra érkeztünk november 13-án este az MMIK Élő-Tér Galériájába. Hegedűs Adrián első önálló tárlata egyszerre döbbentett meg és gondolkoztatott el minket, hiszen formabontó ötleteire egyetlen szót nem lehetett használni: azt, hogy szokványos.

2010. november 15.

Fa-autóval Szombathelyről-Miskolcra: napsütésben harmincöttel

A jövő mindennapi emberének nagy kérdése, ki honnan szerzi az energiát? fogalmazta meg témáját Kovács Gábor a környezetvédelmi témájú napon az MMIK-ban.

2010. november 15.

Kitüntetéseket is átadtak Szent Márton ünnepén

A Márton napi gálán a Bartók Teremben azokat ünnepelték, akiket a város kitüntetett közösségük szolgálatáért. Ikerváron a néphagyományt építették a gasztrokulturális programba.

2010. november 14.

Húszéves az Ungaresca Senior Táncegyüttes

Kettős jubileumot ünnepel ezekben a hetekben az Ungaresca: 20 éves lett a senior csoport, maga a nagy együttes pedig 55 esztendős. November 20-án és 27-én tartják műsoraikat.

2010. november 02.

Mint egy hollywoodi film – Csernus Imre előadása az MMIK-ban

Önismeret, önbizalom, saját korlátaink megdöntése – létezik olyan ember, akit ne foglalkoztatnának ezek a kérdések? Kik vagyunk, merre tartunk, mi dolgunk a világban – egy alapvetően az önbizalomra épülő világban? A válaszok nem könnyűek. Csernus Imre sajátos személyiségével egyfajta megoldási lehetőséget nyújthat azoknak, akik hajlandók felvenni a kesztyűt. Állításaival provokál, tabukat dönget, de egyben megcsillantja a reményt is, hogy lehet másképp is élni.

1-20   21-40   41-60   61-80   81-100   101-120   121-140   141-160   161-180   181-200   201-220   221-240 >>>

naptár

<< 2012. február >>
H K SZ CS P SZO V
303112345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728291234
   © 2010 mmik & webmark WebMark