Sajtószoba

2010. november 02.

„A dolgunk, hogy mesterré tudjunk szelídülni” - Bartek Péter Pál festőművész tárlata a Médium Galériában

„Leplek-végtagok-család” címmel nyílt meg október 13-án az MMIK falai között az a roppantmód látványos kiállítás, melynek alkotója egykoron szintén az intézmény falai között bontogatta szárnyait. A többszörösen feloszló, tinédzserkori blues banda után, úgy tűnik Bartek Péter Pál ténylegesen rátalált, sőt mondhatni teljes szélességében bejárja az égiek által neki szánt utat. A tárlatot Szarka Fedor Guido nyitotta meg.

2010. november 02.

Pontosan gyöngéd - Stekovics Gáspár fotói, a személyesség erejével

Stekovics Gáspár fotókiállításának megnyitóján ismét bebizonyosodott, hogy működőképes az MMIK Élő-Tér Galériája az aulában. Az eleven, kellemes zsongásban néhány modell is feltűnt hogy megtöbbszörözze a "valóságot".

2010. november 02.

Mit akarunk egymástól? - Mesterkurzus Dr. Vekerdy Tamással (nov. 4)

Méltó módon zárja az őszi évadot Szombathelyen a Mesterkurzus, hiszen november 4-én 19 órakor a sorozat egyik legjobb előadója, Dr. Vekerdy Tamás pszichológus látogat el a Vas Megyei Művelődési és Ifjúsági Központba.

2010. október 29.

Kamper Lajos tanítványainak tárlata az MMIK előterében

Kamper Lajos régóta nagy figyelmet fordít a tanításra. Most az MMIK ad otthont annak a műhelynek, amely a grafikusművész vezetésével működik.

2010. október 29.

Szilánkok - fiatal festők kiállítása az Élő-Tér galériában

Szilánkok címmel nyílt kiállítás az MMIK Élő-Tér Galériájában kedd este. A kiállítás két fiatal művész munkáiból állt össze.

2010. október 28.

A Bartek-tekercsek titka

Bartek Péter Pál festőművésztől megkérdeztük, mi jár a fejében, amikor egy kiállítás végén leemeli a falról a képeit: hogy tekercset csináljon belőlük.

2010. október 21.

Ismered önmagad? – Lelki maflás Csernus dokitól az MMIK-ban

Alacsony, vagy inkább középmagas, szemüveges, furcsa férfi lépett be a zsúfolt terembe, kék farmerben és gyűrött, fehér ingben. Rá sem nézett az asztalra és a székre, úgy ült le a színpad szélére, közönsége első soraival beszélgetni, és érdeklődni, vajon miért látogattak el az előadására. Az Ő előadására, ami amilyen szokatlanul kezdődött, olyan szokatlanul folytatódott. De csak számunkra. Ő szemmel láthatóan nem jött zavarba saját magától, sőt, még élvezte is az alakítását. Pedig gúnyos volt, sokszor flegma, és talán nem is volt mindenben igaza. Lehet szeretni és utálni, de közömbösnek lenni vele szemben lehetetlen. Dr. Csernus Imre az önismeret témakörében feszegette a határokat, és az idegszálakat az MMIK-ban.

2010. október 18.

Fénystopposok az MMIK-ban - Lunchbox és Vad Fruttik koncert

Az MMIK Élő-Tér Galériájának tere szombat estére átváltozott. Ott, ahol általában különféle művészeti alkotások kapnak helyet, erre az estére színpad épült. Kételkedve fogadtuk az információt: nem hittünk abban, hogy teljes értékű koncertet lehet a galériával kibővített térben tartani. De lehetett.

2010. október 18.

„A dolgunk, hogy mesterré tudjunk szelídülni” - Bartek Péter Pál festőművész tárlata a Médium Galériában

„Leplek-végtagok-család” címmel nyílt meg október 13-án az MMIK falai között az a roppantmód látványos kiállítás, melynek alkotója egykoron szintén az intézmény falai között bontogatta szárnyait. A többszörösen feloszló, tinédzserkori blues banda után, úgy tűnik Bartek Péter Pál ténylegesen rátalált, sőt mondhatni teljes szélességében bejárja az égiek által neki szánt utat. A tárlatot Szarka Fedor Guido nyitotta meg.

2010. október 18.

Elégünk mind – A Vad Fruttik befűtötte az MMIK aulát

A Savaria moziból az MMIK fogadóterébe telepített szombat estén a Vad Fruttik zenekar harmadik lemezét mutatta be, illetve ismételte az eddigi kötelezőket. A Fénystopposok nálunk az elmúlt hét egyik favorit újdonsága lett, ezért kíváncsian vártuk az élőzés varázsát. A zenekar az első háromban van azon a versenyen, ahol a garantáltan jó koncertek / összes koncert eredményeket jegyzik, ergo nagy lutrit nem vállaltunk.

2010. október 11.

Aminek jó híre megy, arra jön a nép - Velem megtelt a Gesztenyeünnep mindkét napján

Úgy tűnik, nincs az a harmatos gesztenyeillat, ami ne érne el Velemből az ország bármely szegletébe. Így volt ez idén is. A hangulatos kistelepülés utcáin hömpölygő tömeg hétvégéjét megédesítették – pontosabban meggesztenyésítették – a tradicionális étkek, sütemények, valamint a gasztroélményhez társuló családi és kulturális programok. Velem, s vele együtt az esemény szervezői ismét kisebb csodát tettek a hagyományőrzés mívessége és a folklór parázzsal – Paraissal, pardon! - teli kemencéje mellett.

2010. október 10.

Gesztenyeünnep Velemben: hömpölygés verőfényben

Nemcsak a velemi Gesztenyeünnepet vártuk, hanem a szép őszi időt is: a hétvégén végre mindkettő megérkezett.

2010. október 10.

Gesztenyeünnep Velemben: szelíd és vad kísérletek

Akik az időjósok bizakodó előrejelzésére hallgattak, és úgy döntöttek, hogy kicsit kimozdulnak hétvégén, komoly dilemmával szembesültek. Ugyanis két csábító lehetőség is kínálkozott: az őrségi Tökfesztivál és a velemi Gesztenyeünnep.

2010. szeptember 21.

Kultúrházak éjjel nappal

2010. szeptember 21.

Képgaléria - Szirmai Nóra szobrászművész kiállítása

FÁK címmel 2010. szeptember 3-án az MMIK Médium Galériájában nyílt meg Szirmai Nóra szobrászművész kiállítása.

2010. szeptember 21.

Mámor és virtus - kiállítás szőlőről és borról az MMIK-ban

Ha ősz, akkor szüret. Bár az idei esős nyár után a szőlősgazdák nem igazán elégedettek a termés minőségével, elmondhatjuk, most is lesz bor. BOR. Ez a hárombetűs szó mindenkiből másfajta képzetet hív elő. Van, akiben langyos szüreti esték hangulata idéződik fel, mások néhány, barátaikkal eltöltött kellemes estére emlékeznek. Az MMIK Médium Galériájában tartott „Bor és szőlő a képzőművészetekben” című kiállítás megnyitóján igazi szüreti hangulatban lehetett részünk.

2010. május 28.

Keleti ritmusok papnői – I. Savaria Hastáncfesztivál

Hagyományteremtő szándékkal került megrendezésre május 22-én, a tánc fővárosában, Szombathelyen az I. Savaria Hastáncfesztivál. A főszervező Shamila Hastánc Egyesület célja - a szórakoztatáson túl -, a különböző tévhitek és előítéletek eloszlatása, az igényes, művészi előadás hirdetése, a műfaj sokszínűségének bemutatása volt.

2010. május 12.

Párbeszéd a közönséggel – válogatás az erdélyi magyar lírából

'Ballada éjjel' címmel az erdélyi magyar líra gyöngyszemeiből hallhatunk válogatást Jordán Tamás és Joós Tamás előadásában a Mediawawe fesztivál keretében, a Mesebolt Bábszínházban.

2010. május 03.

Vasfüggöny Nemzetközi Túraútvonal-avató Velemben

Ha az időjárást és küszöbönálló túrázási és kirándulási szezont nézzük, jobban időzíteni semmiképpen nem lehetett a velemi új túraútvonal átadását, melyhez napfény, egy államtitkár és egy látogatóközpont-avató is dukált. Merítsen innen kirándulási ötleteket.

1-20   21-40   41-60   61-80   81-100   101-120   121-140   141-160   161-180   181-200   201-220   221-240 >>>

naptár

<< 2012. február >>
H K SZ CS P SZO V
303112345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728291234
   © 2010 mmik & webmark WebMark