keresés

Sajtószoba

Szombathely régi képes levelezőlapokon

2011.09.01.

A hét végén Szombathely adott otthont a Képeslevelezőlap Gyűjtők Országos Egyesülete találkozójának. A több mint ezer darabból álló kiállítást dr. Takátsné dr. Tenki Mária tanácsnok nyitotta meg. Ezt követően Kőszegfalviné Pajor Klára Szombathely régi képes levelezőlapokon című kötetét dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere ajánlotta az érdeklődők figyelmébe.

mmik (5).JPGA Szombathely régi képes levelezőlapokon című kötet harmadik, átdolgozott kiadását, ezúttal kizárólag Kőszegfalviné Pajor Klára gyűjtő anyagából állították össze. Kivéve a címlapot, amely a szombathelyi Molnár József gyűjteményéből származik. A korábbiakban elsősorban a képeslapok eredetére fordítottak nagyobb figyelmet a könyv szerkesztői, most viszont az volt a cél, hogy Szombathely nevezetességeinek történetét is megismerje az, aki az albumot áttanulmányozza. A könyv ezúttal 2000 ezer példányban készült el. Az első fejezet a képeslap történetét dolgozza fel, utána következnek betűrendben Szombathely látnivalói. Három nyelven olvashatóak az információk, amelyben a szerkesztők összefoglalták egy-egy épület, nevezetesség, intézmény történetét. A szerkesztők törekedtek arra, hogy új képeslapokat használjanak fel: 200 új lap található a kiadványban.

Érdekesség: mai is használható információkkal szolgálnak a régi képeslapok, például amikor a bíróság épületét felújították, a tervezők a képeslapokon keresték azt az eredeti színt, amelyre újrafestették az épületet
.

Forrás: www.szombathely.hu/

 

Keresőszavak:

naptár

<< 2012. május >>
H K SZ CS P SZO V
30123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031123
   © 2010 mmik & webmark WebMark